Tévedett a traffipax, mert a kamion nem száguldhatott 140 km/órás tempóval. Ezért a 60 ezer forintos közigazgatási bírságról szóló határozatot hatályon kívül helyezte kedden a megyei bíróság, s 255 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a rendőrséget.

 

A gyorshajtás képeit még 2008. december 4-én rögzítette a rendőrség . készüléke az M 3-as autópályán a zalaegerszegi székhelyű Camion Group 2000 Bt. 25 tonna vassal megpakolt Mercedes Actros kamionjáról.

 

A Nyíregyháza felé a külső sávban robogó jármű a bírsághoz mellékelt egyik felvétel szerint 140 km/órás tempóval, míg a négy másodperccel később készült képen 75 km/óra sebességgel ment.

 

A cég fellebbezett a gyorshajtás miatt kiszabott 60 ezer forintos bírság ellen, ám ezt a rendőrség elutasította, így került az ügy a bíróságra.

 

A fuvarozó cég először azzal érvelt, hogy a kamionba beépített menetszabályozó berendezés miatt a jármű nem tudja a 90 km/órás sebességet túllépni. Az eljárásban meghallgatott Barabás György műszaki szakértő szerint azonban a kamion az adott lejtős útszakaszon üresbe tett váltóval, tehát a motorfék kikapcsolásával elérheti a 140 km/órát és erről 4 másodperc alatt lelassulhat 75 km/órára. A felperes fuvarozó cég álláspontja szerint azonban az eljárásban nem vizsgálták, hogy a felvételen jól látható módon az útszélét jelző oszlop is bekerült a mérőmezőbe, ami megzavarhatta a lézert és helytelen sebesség mérést eredményezhetett. Ennek vizsgálatára a szombathelyi igazságügyi és kutató intézet szakértőjét, Tangl Lászlót rendelte ki a bíróság.

 

Mint véleményében ő kiemelte, a Fama Laser műszer kezelési útmutatója kifejezetten felhívja rá a figyelmet, hogy méréskor ügyelni kell az optikai tisztaságra a készülék és a céljármű között. A bírságot megalapozó felvételen viszont jól látható az út szélét jelző oszlop, amely a lézer mérőmezejének 50 százalékát eltakarta. Mivel a járművet 244 méternél fogta be a műszer, a lézersugár abban a távolságban 70 centi átmérőjű, ezért az oszlop már zavart okozhatott és hibás eredményhez vezethetett.

 

Ennél több érvet is megfogalmazott Tangl László. A bírságot megalapozó fénykép csak két kockája volt annak a videofelvételnek, amely a szabályszegésről készült. A felvételeken látható adatok szerint a 140 km/órás tempóról 75-re 4 másodperc alatt lassult le a kamion és tett meg 183 métert. Ez azonban téves! Ha az időtartam és a tempó pontos, akkor a lassuláshoz 119,5 méterre volt szükség, ha a távolság helyes, akkor ehhez a lassuláshoz 6,1 másodpercre lett volna szükség. A teljes videofelvétel többi kockáján azonban látható olyan adat is, amely szerint 1,6 másodperc alatt lassult le a szerelvény 74 km/órára, 126 méter utat megtéve ez alatt, ami képtelenség.

 

Az adatok tehát nincsenek összhangban egymással, valamelyik hibás, ezért a járműszerelvény nem mozoghatott úgy, ahogy a mérőkészülék jelezte. A videofelvétel alapján egyértelmű, hogy a gyorshajtásról készült mérés téves. (A felvételsorozaton az is jól látható, hogy a kamion mögött haladó kisteherautó követési távolsága, mozgása nem változott meg, a járművek eleje nem süllyedt le, ami szintén cáfolja az intenzív fékezést.)

 

Mindezek alapján dr. Vértényiné dr. Futó Gabriella bíró a közigazgatási bírságról szóló határozatot hatályon kívül helyezte. A 255 ezer forint perköltség megfizetésére a rendőrséget kötelezte.

 

Forrás: Zalai Hírlap